Egyesületünk

A korábban Georgikon Népi Együttes néven működő csoportunk 1995-ben Georgikon Néptáncegyüttes néven alakult egyesületté. Ezt a lépést a rendszerváltást követő időszakban - a kulturális intézményeket és művészeti ágakat sújtó - drasztikusan megcsappant és bizonytalan anyagi támogatási helyzet kényszerítette ki. Anyaintézményünk, a Georgikon Agrártudományi Egyetem már nem tudta biztosítani a működési minden feltételét. Egyesületünk elsődleges feladata a csoport működéséhez, céljai eléréséhez szükséges anyagi háttér biztosítása.

Az egyesület 2000 áprilisától kiemelten közhasznú társadalmi szervezetként működik, melynek célja elsősorban a még fellelhető magyar népi hagyomány, népi kultúra, s ezen belül is a néptánc elemeinek összegyűjtése határon belül és kívül, a szomszédos népek néptánc hagyományainak megismerése, megóvása.

A gyűjtött és mások által publikált anyagokat felhasználva, a néptánckultúra megismertetése érdekében egyesületünk kiemelt feladatának tartja az oktatást, képességfejlesztést, ismeretterjesztést, műsorkészítést, táncházak, műsoros bemutatók, táborok, szakmai rendezvények szervezését, illetve rendezését és egyéb kulturális tevékenységeket. Az egyesület a fent említett tevékenységével helyi és regionális kulturális szerepet lát el.

Tisztségviselőink:

Elnökség:
Elnök: Farkas Olivér
Tagjai:
Bertalan Zoltán
Dencs Bernadett
Fischl Balázs

Ellenőrző Bizottság:
Elnök: Lugosi Péter
Tagjai:
Kovács Bíborka
Stiller Szilárd

Mi szükséges a tagsághoz?
Teljes tagság: Együttesünk aktív táncosai lehetnek tagjai egyesületünknek.
Pártoló tagság: Mindenki, aki egyetért tevékenységünkkel, céljainkkal, akár táncosunk volt, vagy csak szimpatizál velünk, pártoló tag lehet.

Beszámolók:
2015
2014
2013
2012
2011
2010

Csoóri Sándor Alap pályázati beszámoló

Legfrissebb hírek

Táncház a javából sorozatunk részeként húsvét hétfőn Locsoló Táncházat tartunk Mezőmadarasi tánctanítással.
Várunk minden érdeklődőt!

Várunk mindnekit szeretettel a táncházzal fűszerezet Farsangi Mulatságunkra! Gyertek jelmezben, mulassunk egy jót!
Időpont: 2023. február 4.
Helyszín: Gyenesdiás Általános Iskola 

Boldog, táncban gazdag új évet kívánunk mindenkinek! Itt az alkalom, hogy ezt megalapozzuk. Várunk mindenkit újévi táncházunkba, a Georgikon Néptáncegyüttes és a Gyenes Néptánc Együttes közös szervezésében!

Facebook