Történet

A Georgikon Néptáncegyüttest 1958-ban alakították az akkori keszthelyi Mezőgazdasági Akadémia hallgatói és dolgozói, Georgikon Népi Együttes néven. 
Az együttes Keszthely egyik legrégebbi és legnagyobb hagyományokkal rendelkező kulturális csoportja, mely a város ünnepi és turista rendezvényeinek állandó színfoltja, kulturális programjainak szervezője. A megalakulástól napjainkig több elismerést szereztek hazai és nemzetközi fesztiválokon. Sikereinkről több televízió-felvétel és fesztiváldíj tanúskodik.

Felnőtt együttesünk tagjai középiskolások, egyetemisták, valamint városi és városkörnyéki dolgozó fiatalok. 

A néptánc oktatáson, gyűjtésen és hagyományőrzésen túl olyan tevékenységeket is ellátunk, melyek minden korosztálynak, több száz gyermeknek és felnőttnek, vagyis generációknak nyújt gazdag programot, aktív időtöltést régiónkban. Rendszeres résztvevői és szervezői vagyunk olyan rendezvényeknek, melyek nem csak felnőtt és gyermekegyütteseink tagjainak, hanem családtagoknak, és minden érdeklődőnek szórakozási, ismeretszerzési, képességfejlesztési lehetőséget nyújtanak.

Ilyen az Élő Hagyomány Sorozat, melyet a Család Iskola és Művészeti Alapfokú Iskolával együtt évek óta nagy sikerrel szervezünk.


A megalakulástól napjainkig elismerésre méltó eredményeket ért el együttesünk néptáncos és egyéb kulturális eseményeken. Ilyen többek között Ki Mit Tud? televíziós középdöntőjébe jutás (1977) vagy a Végleges Kiváló Együttes cím elnyerése.

Az elmúlt hat évtizedben bejártuk Európát. Útjainkon mindig sikerrel képviseltük hazánkat és örömmel állapíthatjuk meg, hogy rengeteg embert sikerült "megfertőznünk" a magyar néptánc, népzene szeretetével.

Örömmel mutatjuk be néptáncainkat városunkban, a környék falvaiban és bárhol ahova eljuthatunk. Színpadi előadásoktól kezdve az utcai szüreti felvonulásokig kihasználunk minden alkalmat, hogy közönség elé léphessünk.

Elkötelezettnek érezzük magunkat aziránt, hogy népünk eredeti értékeinek megismertetésével, megszerettetésével szélesítsük a népi hagyományok barátainak körét. Helyi népművelőkkel, népművészekkel összefogva igyekszünk rendezvényeinken minél több ember érdeklődését felkelteni gyermekektől a felnőttekig.

Legfrissebb hírek

Táncház a javából sorozatunk részeként húsvét hétfőn Locsoló Táncházat tartunk Mezőmadarasi tánctanítással.
Várunk minden érdeklődőt!

Várunk mindnekit szeretettel a táncházzal fűszerezet Farsangi Mulatságunkra! Gyertek jelmezben, mulassunk egy jót!
Időpont: 2023. február 4.
Helyszín: Gyenesdiás Általános Iskola 

Boldog, táncban gazdag új évet kívánunk mindenkinek! Itt az alkalom, hogy ezt megalapozzuk. Várunk mindenkit újévi táncházunkba, a Georgikon Néptáncegyüttes és a Gyenes Néptánc Együttes közös szervezésében!

Facebook